|
Témaindító hozzászólás
|
2007.12.13. 21:11 - |
Eljött. bekövetkezett. még 20év sem kellett hozzá s szétestünk. legalább is én így érzem. az élet szétszórt minket. a szó szoros értelmében a világ különféle tájaira. hiszen hogy e lenne egy világ távolság Debrecen és Budapest, Piliscsaba és Budapest között. Ennek is vége lett. megváltozott minden. megváltoztunk mi is, megváltozott a környezet is. ki örül ki szomorkodik, ki közömbösen néz az egészre. van aki várja hogy visszajööjjön a régi, van aki reméli, még jön egy újabb és van aki azt mondja:" C'est la vie!" .
de amikor a legelveszettebbnek érzed mgad, amikor ugy érzed, igazából senkid sincs, amikor már mindegy minden, mikor már folytogató a magány és a "honvágy" akkor gondolj azokra a percekre. azokra a hosszú délutáni órákra. azokra a hosszú istentiszteletekre, mikor már mennél, megés valami marasztal, mikor elméláznál, mégis valami oda visszavezet az Igéhez, mikor a padba játszottál, és ezt szemedre is hányták, és mikor annyira vártad azokat a perceket, hogy mindezeket ujra átérezd. de mindent csak egyszer érez az ember. mindez csak egyszer történt meg, mi is csak egyszer konfirmáltunk. és vége lett. végleg.
mi lesz ezután? ki tudja?! egymásra találunk e még valaha? talán.
ez nagyon szomorúan hangzik, de ha belegondolok, a konfirmáció előkészítók, a legszebb perceimet foglalják magukban. az istentiszteletek a legszebb örömöket adták, az együttlét csodálatos közösséget teremtett és a legjobb barátokat kínálta. és elfogadtam. olyan barátokat, kikhez bármikor fordulhatok, legyen nappal éjszaka legyek én betegen az ágyban, ők az iskolapadban, bármikor, bármivel.
és olyan két ember, nem családot, kik életem egyik legmeghatározóbb alakjai. tényleg LELKI FEJLŐDÉSEMET segítették, és hogy olyan dolgokat meglássak amiket mások nem. hogy olyan dolgokat érezzek, amiket mások nem. hogy olyan kiváltságot kapjak, melyet csak MI kaphatunk, hogy önszántamból megerősítsem azt amit az IStentől kaptam. és igen meglátta, megéreztem, megerősítettem.
és most itt ülök, lassan egy fél órája. ezer meg egy emlék viaskodik bennem, mind szerepeni szeretnének ebben a kis irományban. de rájukparancsoltam:"legyetek olyanok, mint a kisgyeremekek!" vidámak és szelidek:D egyet sem választottam ki,nem is lenne helyes, hisz mit kezdenék a többivel? különben is mi alapján válasszak?
Azt kérem mindenkitől válasszon most ki egyet. a legkedvesebbet. és visszaemlékezve mosolyogjon egyet rajta és legyen vidám! senki ne feledje: MI ISTENI KEGYELMET KAPTUN! |
[1-1]
Eljött. bekövetkezett. még 20év sem kellett hozzá s szétestünk. legalább is én így érzem. az élet szétszórt minket. a szó szoros értelmében a világ különféle tájaira. hiszen hogy e lenne egy világ távolság Debrecen és Budapest, Piliscsaba és Budapest között. Ennek is vége lett. megváltozott minden. megváltoztunk mi is, megváltozott a környezet is. ki örül ki szomorkodik, ki közömbösen néz az egészre. van aki várja hogy visszajööjjön a régi, van aki reméli, még jön egy újabb és van aki azt mondja:" C'est la vie!" .
de amikor a legelveszettebbnek érzed mgad, amikor ugy érzed, igazából senkid sincs, amikor már mindegy minden, mikor már folytogató a magány és a "honvágy" akkor gondolj azokra a percekre. azokra a hosszú délutáni órákra. azokra a hosszú istentiszteletekre, mikor már mennél, megés valami marasztal, mikor elméláznál, mégis valami oda visszavezet az Igéhez, mikor a padba játszottál, és ezt szemedre is hányták, és mikor annyira vártad azokat a perceket, hogy mindezeket ujra átérezd. de mindent csak egyszer érez az ember. mindez csak egyszer történt meg, mi is csak egyszer konfirmáltunk. és vége lett. végleg.
mi lesz ezután? ki tudja?! egymásra találunk e még valaha? talán.
ez nagyon szomorúan hangzik, de ha belegondolok, a konfirmáció előkészítók, a legszebb perceimet foglalják magukban. az istentiszteletek a legszebb örömöket adták, az együttlét csodálatos közösséget teremtett és a legjobb barátokat kínálta. és elfogadtam. olyan barátokat, kikhez bármikor fordulhatok, legyen nappal éjszaka legyek én betegen az ágyban, ők az iskolapadban, bármikor, bármivel.
és olyan két ember, nem családot, kik életem egyik legmeghatározóbb alakjai. tényleg LELKI FEJLŐDÉSEMET segítették, és hogy olyan dolgokat meglássak amiket mások nem. hogy olyan dolgokat érezzek, amiket mások nem. hogy olyan kiváltságot kapjak, melyet csak MI kaphatunk, hogy önszántamból megerősítsem azt amit az IStentől kaptam. és igen meglátta, megéreztem, megerősítettem.
és most itt ülök, lassan egy fél órája. ezer meg egy emlék viaskodik bennem, mind szerepeni szeretnének ebben a kis irományban. de rájukparancsoltam:"legyetek olyanok, mint a kisgyeremekek!" vidámak és szelidek:D egyet sem választottam ki,nem is lenne helyes, hisz mit kezdenék a többivel? különben is mi alapján válasszak?
Azt kérem mindenkitől válasszon most ki egyet. a legkedvesebbet. és visszaemlékezve mosolyogjon egyet rajta és legyen vidám! senki ne feledje: MI ISTENI KEGYELMET KAPTUN! |
[1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
